A second hand september kihívás lassan 2 hónapja véget ért, de az élet nem állt meg azóta sem. Reméljük sikerült elérni a kitűzött célodat, és ebben egy kicsit mi is a segítségedre lehettünk (vagy leszünk). Mióta a belvárosba költöztünk, velünk is nagyot fordult a világ, minden napra jut egy újabb kis csoda 🙂
Szerencsére mi azt tapasztaljuk, hogy egyre több ember választja a használt ruhákat, de ami a legjobb az egészben, hogy nem azért, hogy így olcsóbban megúszhassák a vásárlást. Az elsődleges indok most már inkább a tudatosság. Egyre többen érzünk felelősséget környezetünkért, a jövőnkért. A használt ruha vásárlás most már nemcsak a “kevésbé tehetősebb emberek” választása, sokkal inkább egy trend, egy mozgalom, egy újfajta felfogás. A hóvégi bankszámla egyenlegre tett jótékony hatása már régóta ismert, ahogy azt a brit tudósok is megmondták 🙂
Emellett kezdünk rájönni arra is, hogy milyen jó hatással van a környezetünkre is. Egyre többen választják a használtruha üzleteket, és bízunk benne, hogy ezzel együtt egyre kevesebben választják a fast fashion boltokat.
Amióta beköltöztünk belvárosi üzletünkbe, napról napra ámulatba ejt bennünket az újrahasználathoz való hozzáállásotok. Amikor a Swappis “hazaköltözött” Svédországból Magyarországra, még nem voltak nagyratörő terveink, álmunkban sem hittük volna, hogy az általunk képviselt értékek, a hitvallásunk ennyi embert megérint majd, hogy ennyien álltok majd mellénk és álltok ki az újrahasználat mellett. Most már látjuk, és elhisszük, hogy egyre több ember érzi, hogy tennie kell valamit a környezetért, még ha nem is tudjuk ezzel azonnal megváltani a világot. Mindent kicsiben kell elkezdeni, saját lehetőségeinkhez és korlátainkhoz mérten, és nagy örömmel látjuk, hogy ennyien váltjátok tettekre a gondolataitokat. (Persze tudjuk mi azt is, hogy a mi esetünkben az 50% kedvezmény is csábító 🙂 )
Miért jobb a használt, mint az új?
Azokat a ruhákat, amiket az üzletünkben találsz, egyszer már előállították, így ugyan igaz, hogy egyszer már megterhelték a környezetet a gyártási folyamatok… Viszont, ha nem kell új ruhákat előállítani, akkor csak egyszer károsították meg a környezetünket. Máris sokkal jobb a helyzet, igaz?
A kínálat, mindig a kereslettől függ, ameddig van igény a havonta megújuló ruha kollekciókra, a gyárak is ehhez fognak igazodni. A használtruha vásárlásával csökkenthetjük a keresletet az új ruhák iránt. Amellett, hogy nem terheljük feleslegesen a bolygónkat, nem támogatjuk a túlfogyasztást, odafigyelünk a szelektív hulladékgyűjtésre. Mi személy szerint ezzel tehetjük a legtöbbet. Új életet adunk a megunt ruháknak, nem adunk esélyt a fast fashion “mozgalomnak”.
Vannak köztünk olyanok, akik az év többi hónapján is folytatják a second hand september kihívást?
Megmondom nektek őszintén, hogy én, aki most éppen ezt a cikket írom nektek, nem gondoltam volna, hogy valaha is sikerrel végig tudok vinni egy ilyen kihívást. Őszintén hittem benne, hogy ez most sikerülni fog, és én lepődtem meg a legjobban, hogy az egyszeri, egy hónaposnak induló kihívásból egy évig tartó kihívás lett. Igaz, hogy az elején egy picit csaltam (illetve nem is csaltam, csak későn kapcsoltam), és csak szeptember 17-én kezdtem el a kihívást egy kedves barátommal együtt, viszont ennek fejében úgy döntöttünk mindketten, hogy egy teljes évig nem vásárolunk fast fashion üzletekben. Jelentem eddig nagyon jól bírjuk, igazi hősök módjára viselkedtünk. Én a magam részéről annyit már biztosan mondhatok, hogy az első hónap nehézségei után ma már egyáltalán nem fordul meg a fejemben, hogy ilyen helyeken vásároljak. Sokkal szívesebben választok használt ruhákat, sokkal jobban átérzem ennek az egésznek a filozófiáját.
Ha Te is kedvet kaptál, nyugodtan csatlakozz hozzám, és csináljuk végig ezt az évet együtt. Tudod, egységben az erő, a siker közös folyamat. Ezalatt az idő alatt sem kell lemondanod a színes, változatos ruhatárról. Ha szeretnél, akár minden nap vehetsz magadnak új ruhát. Gyere el hozzánk a Swappisba, és legyél tudatos vásárlói közösségünk tagja. Ha vannak olyan ruháid, amiket már nem hordasz, vagy nincs rá szükséged, hozd el, és add le hozzánk a ruha átvételi napok valamelyikén (hétfőn, kedden vagy pénteken). A ruhákért cserébe mi pontokat adunk neked, ezeket a pontokat pedig akár már aznap, vagy következő vásárlásaid alkalmával 50 %-os kedvezményre tudsz beváltani. Célunk, hogy a megunt ruháknak új életet adjunk, hogy ne textilhulladékként kelljen végezniük a kukában… Lehet, hogy Te már nem szereted, de másnak még kincs lehet 🙂
Úgy érzed, van mitől megszabadulnod?
Hozd el hozzánk megunt ruháidat a leadási napok egyikén, és amellett, hogy ezután féláron vásárolhatsz nálunk (amíg pontjaid engedik), támogasd Te is a ruhák újrahasználatát, ezzel együtt pedig a fenntartható divatot. Azt fontos tudni, hogy csak az aktuális szezonnak megfelelő ruhákat vesszük át, amelyek jó állapotúak és nincs semmilyen hibájuk.
Üzletünk címe:
1136. Budapest, Raoul Wallenberg utca 1.
Nyitvatartás:
H-P: 09.00-19.00
Szo: 09.00-14.00
Ruhaleadási napok: Hétfő, kedd, péntek: 09.00-19.00
Maximum leadható mennyiség: 15db/fő
Írta: Petrás Imola