A környezetvédelem és a fenntarthatóság fontos része, hogy visszaszorítsuk a textilhulladék termelését, és közben még egy kis jót is tegyünk másokkal. Éppen ezért azokat a ruhákat, amelyeknek már nincs része megújuló kínálatunkban, igyekszünk a lehető legjobb helyre eljuttatni. Az alábbiakban arról szeretnénk egy kicsit mesélni Nektek, hogy mi történik azokkal a ruhákkal, amiket „leselejteztünk”.
A selejtezés persze nem azt jelenti, hogy ezeknek a ruháknak bármi bajuk lenne (tökéletes állapotban vannak, nem foltosak, nem bolyhosak), csak már éppen nincs helyük az üzletben. Nagyobb volumenű szelektálást általában évszakváltáskor szoktunk tartani, illetve különleges alkalmakkor. Ilyen (extra különleges alkalom) volt például az augusztusi költözésünk is. Mint azt már bizonyára tudjátok, ugrottunk egy nagyot, hátra hagytuk a külvárosi telephelyünket, és beköltöztünk a belvárosba.
Természetesen továbbra is a megszokott lelkesedéssel és szeretettel várjuk vásárlóinkat, ebből a szempontból tehát semmi nem változott. Küldetésünk is ugyanaz maradt; támogatni a fenntartható divatot, visszaszorítani a textilhulladék termelését és nem utolsó sorban melérhető árakon igazi kincseket kínálni a vásárlóinknak.
Amikor úgy döntöttünk, hogy új helyet keresünk magunknak, nem is volt kérdés, hogy a számunkra feleslegessé vált ruhadaraboknak mi lesz a sorsa. Azt biztosan tudtuk, hogy kidobni semmit sem szeretnénk, nem terheljük tovább a környezetet azzal, hogy zsákszámra dobáljuk ki a ruhákat. Szerettük volna őket még tovább hasznosítani, mégpedig úgy, hogy eljuttatjuk őket azoknak, akik igazán rászorulnak. Több alkalommal, több autónyi kitűnő állapotú téli és nyári ruhát vittünk el az általunk kiválasztott szervezeteknek, így ezek a ruhák a lehető legjobb helyre kerültek.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat sokféleképpen igyekszik segíteni a rászorulókon. Nemcsak ruhákat, vagy használati tárgyakat gyűjtenek, hanem többek között igyekeznek minden segítséget megadni a rászoruló idős emberek számára, legyen szó akár ápolási feladatokról, lelki támogatásról, vagy életmód és táplálkozási tanácsadásról. Segítséget nyújtanak a hitelválság miatt megromlott anyagi helyzetű, vagy emiatt adósságot felhalmozó családok számára, önkéntes mentőszolgálatot üzemeltetnek, valamint segítenek abban, hogy a felajánlott adományok a lehető legjobb helyekre kerülhessenek.
Mi is azért választottuk a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, mert rengeteg olyan szervezettel és alapítvánnyal állnak kapcsolatban, akik segítenek eljuttatni a ruhákat az igazán rászorulókhoz. Nagyjából 10 zsáknyi, és legalább ugyanennyi banános doboznyi kiváló állapotú ruhát vittünk el nekik, aminek nagyon örültek 🙂 Reméljük a legjobb helyre kerülnek majd 🙂
Magyar Vöröskereszt
A Magyar Vöröskeresztről a legtöbbet talán a véradások kapcsán lehet hallani, de ennél messzemenően többet tesznek. Szociális segítségnyújtással, kereső szolgálattal, elsősegély nyújtással is foglalkoznak, de segítenek az egészséges életmódra való nevelésben, valamint segítenek elindulni a fiataloknak a munka útján. Véradássokat egyébként 1939 óta szerveznek folyamatosan, évente 11-13000 ilyen esemény van szerte az országban.
A hozzájuk beérkezett használt ruhák jelentős része Németországból érkezik, Magyarországról inkább csak hagyatéki ruhákat kapnak. Jellemzően akkor hívják őket, ha a családban haláleset történik. Ez persze sajnos azt is jelenti, hogy rengeteg olyan ruhát kapnak, amit ők sem tudnak „hasznosítani”. Ezek miatt is örültek annyira a rengeteg ruhának, amit tőlünk kaptak, nagyon készségesek és segítőkészek az ott dolgozók. Szívesen meséltek nekünk a küldetésükről, és jövőbeli terveikről is.
Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthon
Fontosnak tartottuk, hogy a nagy szervezetek mellett támogassuk a környezetünkben elő rászorulókat is, így esett a választásunk a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonra. Itt négy különböző épületben közel 100 embert gondoznak, foglalkoznak halmozottan sérült szellemi és testi, középsúlyos vagy súlyos fogyatékkal élőkkel is. A súlyos fogyatékkal élő lakók közül többen már kisgyerek koruk óta élnek itt. Hozzájuk is több zsáknyi ruhát vittünk, téli és nyári ruhákat egyaránt, hogy ha mással nem is, legalább ezzel is segítséget nyújthassunk nekik.
Szerettünk volna egy kis bepillantást engedni abba, hogy mi történik azokkal a ruhákkal, amiket „leselejtezünk”. Fontosnak tartjuk, hogy egy kicsit visszaadjunk abból, amit kaptunk, hogy segíthessünk. Természetesen nem a költözés volt az első alkalom, amikor erre sort kerítettünk, hiszen nyitásunk óta szépen csendben, de folyamatosan segítettük a rászorulókat ruha-adományainkkal. Ha tehát úgy döntesz, hogy nálunk adod le használt ruháidat, nemcsak kedvezményesen vásárolhatsz cserébe, hanem óvod a környezetet, és még egy kis jót is teszel.
Új üzletünket megtalálod a 1136 Budapest, Raoul Wallenberg utca 1. szám alatt.
Nyitva tartás: Hétfőtől-péntekig: 09.00-19.00, Szombat: 09.00-14.00 Vasárnap: Zárva
Várunk szeretettel! 🙂
Írta: Petrás Imola
Szép nemes cselekedet.
Kívánom, hogy a segítőkészség továbbra is működjön.
További jó egészseget kívanok.
Bogdán Zsóka
Kedves Zsóka!
Köszönjük a kedves hozzászólást. Örülünk, hogy Téged is tagjaink között tudhatunk.
Minden jót kívánunk!
Üdvözlettel:
Tünde