Homokórafélék – A homokóra testalkat

Ahogy azt már említettük korábban, mindig ezt az alakot próbáljuk létrehozni a többi alkattípusnál. Így jogos lehet a kérdés, mivel lehet mellényúlni ennél a testalkatnál, ha mindig mindent ehhez szeretnénk hasonlítani? Természetesen, mint minden másik típusnál, itt is vannak kihívások, a homokóra testalkatú hölgyeknek is megvannak azok a darabok, amelyek kiemelik, kihangsúlyozzák a gömbölyded formáikat […]

Homokórafélék – A cselló testalkat

Az ebbe a csoportba sorolható hölgyeknek bizony el kell fogadniuk, hogy molett az alkatuk, viszont ne feledjétek el, milyen kerekded formákkal áldott meg Titeket a sors. Ezek az idomok igen nőiesek és remekül öltöztethetők. Már csak el kell hinned és máris Tiéd a világ! Ne félj megmutatni mid van! Figyeljünk rá, hogy a különböző altípusok, […]

A hippi stílus

Ti mennyire ismeritek és szeretitek a hippi stílust? Először az 1960-as években lehetett hallani ezt a megnevezést „hippi”. Elsősorban azokat a fiatalokat nevezték így, akik a vietnámi háború ellen ülősztrájkot hirdettek. Mondhatjuk úgy is, hogy lázadtak, de a szeretetet és a békét hirdették. Legjellemzőbb ismertetőjelük a hosszúra megnövesztett haj, amit általában copfba kötöttek össze, emellett pólót és […]

Színek és szoknyák

Nem győzzük hangsúlyozni a színek használatát, ezzel a szettel is erre szeretnénk inspirálni titeket. Láthatjátok, hogy ez a két, első ránézésre talán egyáltalán össze nem illő szín, mennyire jól mutat egymás mellett. Megmutatja, hogy nem féltek valami újat kipróbálni. Legközelebb, ha vásárolni mennétek, legyetek bevállalósak! Ami elsőre talán fura ötletnek tűnhet, a valóságban – természetesen […]

A kevesebb néha több

Kicsit visszarepültünk az időben ezzel a 90-es éveket idéző ruhácskával, amelyet egy piros topánkával és egy barna kézitáskával párosítottunk. Igyekeztünk elkerülni a matchy-matchy (a színek túlzott harmóniája egy szetten belül, például azonos színű cipő, táska és sál párosítása) hatást, és szerettük volna megmutatni nektek, hogy akkor is jól nézhet ki egy szett, ha nem feltétlen […]

Merjünk színeket hordani

Merjünk színeket hordani! Ahogy ezt a következő szettnél is láthatjátok, mi nem ijedtünk meg a színektől. Ezzel a színkavalkáddal máris megteremtjük magunk körül a nyári hangulatot és garantált, hogy az utcán megfordulnak utánunk. A képen látható ruha hosszanti csíkozása egyértelműen megnyújtja testünket, slankít és magasabbnak mutat, hiszen a szemmozgásunkat függőleges mozgásra készteti, így optikailag vékonyító […]

Egy ruha, végtelen megoldás

Az alábbi képen modellünk egy nagyon elegáns, szatén hatású, térd alá érő ruhát visel. Ebben az esetben is fontosnak tartottuk a derékvonal kihangsúlyozását, ezt egy világos rózsaszínű övvel értük el, amelyet összehangoltunk mind a kistáska, mind a nude magassarkú árnyalatával, hogy ezáltal is egy tudatos, megnyerő és dekoratív összhatást érjünk el. Egy hasznos tipp lehet […]

Merj kreatív lenni

A következő egy igen nyárias outfit, amelyben mindenképpen ezt a nyárias érzést szerettük volna érzékeltetni, egy feltűnő, színes, virágmintás, elől gombolós lenge szoknyával és egy hasonlóan lenge, mégis elegáns, megkötős blúzzal. Fontosnak tartottuk itt is a különböző stílusok keveredését, a bohém, feltűnő szoknya párosítását, ezzel az igen elegáns, mégis egyszerű törtfehér felsővel. Láthatjátok, hogy megtartottuk […]

A színek ereje

Ti is várjátok már, hogy megérkezzen hozzánk az igazi nyár? Mi ezzel a szettel próbáljuk előhívogatni a jó időt. A felsőnek köszönhetően, képzeletben máris Hawaii-n vagyunk, a színek által pedig nem csak a saját, de mások kedvét is feldobhatjuk, hiszen kutatások is kimutatták, hogy a különböző színek hatnak a hangulatunkra, egészségünkre és a boldogságunkra is. Ezt a […]

Nyári stílustippek a Swappistól – avagy hogyan dobjuk fel a másodkézből szerzett kezeslábasunk

Az utóbbi években igen népszerűvé vált az úgynevezett romper (kezeslábas, játszóruha). Az alábbi képen egy farmer hatású darab látszik. Láthatjátok, hogy a külföldi színésznők, mint Vanessa Hudgens vagy Jordana Brewster körében is elterjedt darabról van szó. Ezt az igen sportos darabot, rengeteg féle kiegészítővel dobhatjátok fel, attól függően éppen milyen hatást szeretnétek elérni. Mi ennél […]

Kedves Látogató!

Augusztus 31-ig ruha STOP van, addig szünetel a ruhaátvétel!
Cserébe viszont nyári készletsöprő akció van, minden darab 2000 Ft, tagoknak 1000 Ft

Üdvözlettel,
Swappis.hu csapata