Ti mennyire ismeritek és szeretitek a hippi stílust?
Először az 1960-as években lehetett hallani ezt a megnevezést „hippi”. Elsősorban azokat a fiatalokat nevezték így, akik a vietnámi háború ellen ülősztrájkot hirdettek. Mondhatjuk úgy is, hogy lázadtak, de a szeretetet és a békét hirdették. Legjellemzőbb ismertetőjelük a hosszúra megnövesztett haj, amit általában copfba kötöttek össze, emellett pólót és farmert viseltek. Mindemellett egy feltűnő módon lázadó, a társadalomba beilleszkedni- és dolgozni nem akaró fiatal társaságról van szó, amelynek szubkultúrájával a mai napig találkozhatunk. A hippi közösségekben nem voltak párkapcsolatok, mindenki együtt volt mindenkivel, ha valakinek gyermeke született, közösen nevelték fel őket, mint egy nagy család. Nomád életmódjuk volt, amivel a társadalmi változásokat akarták elérni. A hippik ezenkívül mind rajongtak a Beatles-ért is, maga John Lennon is hippi volt.
Ezt a korszakot csodásan képviseli a Hair című musical, amely a hippi korszak csodálatos, színes világát mutatja be a nézőközönségnek.
Ha nem is ilyen szélsőséges módon, de a hippi divat a kifutókon és a ruhaüzletekben a 60-as évektől kezdve újra és újra megjelenik és feléled. A 21. századra szinte az egyetlen dolog, ami ránk maradt a hippikből, az a divatirányzatuk. Színes, friss, fodros, szivárványszínű, jöhet náluk minden! Legjellemzőbb a hosszú haj, – amellyel a szabadságukat fejezik ki – a trapéz farmer és virágmintás, fodros, tölcsérujjú blúzok. Ékszerek tekintetében pedig a békejel minden mennyiségben, fából faragott karkötők, gyöngyös nyakláncok. Mivel nem voltak gazdagok, sokszor turkálóból válogatták össze mindennapi szettjeiket vagy az is előfordult, hogy maguk varrták a ruháikat, mindenféle rongyokból, ezért is volt olyan egyedi a stílusuk.
Következő outfitünkkel is ezt az életérzést szerettük volna átadni nektek, amelynek darabjait a Swappis vintage állványáról válogattunk össze.
A trapéz farmernadrág elmaradhatatlan darabja ennek a korszaknak, így ezt most sem hagyhattuk ki. Ezt egy batikolt hatású vintage inggel párosítottuk, amelyet a derék vonalánál megkötöttünk, ezzel fokozva a lezser hatást.
Írta: Fülöp Fanni